A kellemetlen szagokat általában a vizelet bomlása során keletkező ammónia, a baktériumok lebontó tevékenysége során felszabaduló kénhidrogén, illetve a nem elég hatékony takarítás során lerakódó vízkőtelepek okozzák, amin könnyebben megtelepszenek a szennyeződések.
Szerencsére a rendszeres és alapos takarítással ezek a kellemetlen szagok megszüntethetőek úgy is, hogy nem használsz durva, a környezetre és az egészségedre káros vegyszereket.
Wc tisztítás környezetbarát módon
Amikor a földszinti mosdóhelyiség felújítására került a sor egy kívánságom volt, amiből nem voltam hajlandó engedni. Perem nélküli wc csészét szerettem volna a mosdóba, amit sokkal egyszerűbb takarítani.
Nem csak amiatt, mert könnyebben hozzáférhető a tisztítószerekkel és tisztító eszközökkel, hanem amiatt is, mert a hagyományos wc csészék perem alatti része általában nem kap mázat és ezen a kissé durvább felületen sokkal könnyebben megtapad a vízkő, rajta a szennyeződések. A kis résekből nehéz ezt kivakarni és egy idő után nagyobb az esély a visszatérő kellemetlen szagok kialakulására.Tehát ha épp felújítás előtt vagy, akkor javaslom, hogy a perem nélküli wc csészék között nézelődj. Ha pedig ver a sors egy peremes wc-vel, akkor érdemes beszerezni olyan tisztító kefét, amivel könnyebben be tudsz nyúlni a perem alá is.
A wc fertőtlenítéséhez nincs szükség erős, szintetikus szerekre. Lassabb, de ugyanolyan hatékony munkát végez az ecet/citromsav és a szódabikarbóna is.Fontos, hogy az ecetet/citromsavat és a szódabikarbónát ne öntsd össze
Attól, hogy reakcióba lépnek egymással és pezsegnek még nem lesznek hatékony tisztítószerek együtt. Csupán kioltják egymás erejét, te meg leöntesz két önmagában egyébként hatékony tisztítószert a lefolyón.
A pezsgés maximum a már amúgy is laza plakkokat tudja elmozdítani a helyükről. Esetleg egy gyengébb dugulás elhárításban segíthet úgy, hogy a dugulást okozó szennyeződést megmozdítja és a ránehezedő víz már le tudja zuttyantani a szennyeződést a vastagabb szennyvíz vezetékekbe.
A szódabikarbónát használd súrolószerként. Majd öblítés után az ecetet vagy citromsavat vízkőoldásra.
Mikor jó az ecet és mikor a citromsav?
A Tudatos Vásárlók elvégeztek egy tesztet laboratóriumi körülmények között is, amelyben azt vizsgálták, hogy az ecet mennyire hatékony fertőtlenítőszerként. Megfelelő behatási idővel az ecet is ugyanolyan hatékonyan pusztítja el a vírusokat, baktériumokat és gombákat, mint a hypo vagy más durva, márkás vegyszerek, így bátran használhatod felületfertőtlenítésre is.
Mivel a citromsav por állagú, így akár pépet is képezhetsz belőle, ami így könnyebben meg tud tapadni a függőleges felületeken is. Ezért a csésze belsejének tisztítására sokkal alkalmasabb. A citromsavat makacsabb vízkő esetén akár egy egész éjszakán át is hagyhatod hatni a wc csészében.Az ecetet pedig nyugodtan használhatod a wc csésze külső részének áttörlésére, a wc ülőkék fertőtlenítésére, illetve a mosdó, csaptelepek és a csempék áttörlésére.
Mik azok a területek, amelyek gyakran kimaradhatnak a tisztítás során?
Nem sok háztartás van, ahol a férfiakat ülve pisilésre kötelezik…:D Emiatt természetesen a szennyeződések nem csak a wc csészére korlátozódnak, főleg ha a wc lehúzásakor az ülőke teteje nincs lehajtva.
Hiába patika a wc csésze, ha a csempén vagy nehezen hozzáférhető kis zugokban még ott van a szennyeződés.Tehát a fertőtlenítést a csempéken és a nehezebben hozzáférhető részeken is el kell végezni, mint a wc csésze mögötti rész vagy az ülőke csatlakoztatási pontjai. Az újabb wc ülőkék már egy gombbal könnyedén lepattinthatók és így a csatlakozási pontok is egyszerűbben tisztíthatók. A régebbi wc ülőkék meg csavarral rögzíthetőek. Ezeket is érdemes bizonyos időközönként a tisztítás során leszedni és fertőtleníteni.
Ha a mosdó helyiség úgy van kialakítva, hogy dísztárgyakat tartasz a wc öblítő tartályán vagy egy polc, beépített geberit van a wc felett, akkor az ezen a felületen tartott tárgyakat is érdemes rendszeresen áttörölgetni és fertőtleníteni.Tiszta a terep, mivel illatosítsunk a mosdóban?
A legtöbb bolti wc illatosító olyan vegyületeket tartalmaz, amely hosszú távon károsíthatja a tüdőt, irritálhatja a légzőrendszert, fejfájást, szédülést, a szem vagy az orr irritációját okozhatja.
Ezért érdemes alacsony VOC tartalmú (illékony szerves vegyület) termékeket használni és gyakran szellőztetni.Ha mindenképp illatosítani szeretnél jó megoldás a 100% tisztaságú illóolajok használata. Ezeket összekeverheted vízzel egy kis szórófejes üvegben vagy csepegtethetsz illatpárnára, nyers fa kockákra vagy kavicsokra belőlük, amik így kevésbé irritativ módon jutnak a levegőbe. Kellemes illatot kölcsönöznek a helyiségnek, de nem okoznak kellemetlen tüneteket.